2023. 06. 02. péntek
Anita, Kármen
: 371 Ft   : 347 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Megállapodás, kompromisszumokkal

Hosz  |  2008. 03. 01., 11:56

Másfél hónapos intenzív tárgyalások végére tett pontot az a megállapodás, melyet február 13-án a honvédelmi miniszter, valamint a Magyar Honvédség reprezentatív szakszervezeteinek képviselői írtak alá. E megállapodás legfontosabb elemeiről nyilatkozik lapunknak Sulyok János ezredes, a HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökségének vezérigazgatója.

- Az aláírási ceremóniát megelőző konzultációkat mindvégig korrekt, kiegyensúlyozott, de egyben igen kemény  párbeszéd jellemezte, és végül – mondhatni  törvényszerüen - mind a munkáltatói, mind pedig a munkavállalói oldal engedett eredeti álláspontjából. Hangsúlyoznom kell, hogy a szakszervezetek  vezetőinek kezdeményezésére – mellyel teljes mértékben egyetértettünk - e megállapodásban arra is kitértünk, hogy a már rögzített bérfejlesztések és illetmény jellegü juttatások mellett az év közbeni esetleges további kifizetésekről is egyeztetünk, első alkalommal április, majd június és szeptember hónapokban. Abban sem volt vita a tárgyalófelek között, hogy 2008-ban az OKÉT által javasolt bérfejlesztést, vagyis az 5%-os emelést vesszük alapul és hajtjuk végre – ezért e kérdést mindkét fél részéről gyorsan lezártnak lehetett  tekinteni.

Természetesen a megemelt illetményekre az állomány 2008. január 1-jétől jogosult, amelyeknek kifizetésére első alkalommal a 2008. februári havi illetményekkel együtt - visszamenőleges hatállyal - kerül sor. El kell mondanom azt is, hogy az érdekképviseleti szervezetek keményen harcoltak a különböző bérjellegü juttatásokért. Ezek közé tartozik - csak a legfontosabbakat megemlítve - a készétel vásárlására jogosító élelmiszer utalvány, a meleg étkeztetési hozzájárulás és nem utolsó sorban az iskolakezdési támogatás kifizetése is. A kompromisszumok mellett természetesen voltak a tárca számára nem vállalható igények is, mint például, hogy emeljük magasabb szintre ebben az évben a nyugdíj-, és az egészségpénztári hozzájárulás mértékét a tavalyihoz képest. De nemet kellett mondanunk a jelenlegi költségvetési lehetőségeinket szem előtt tartva, a helyi utazási költségtérítés teljes személyi állomány vonatkozásában történő 100%-os mértékü megtérítésére is.

Mint már említettem, a tárca vezetése és a Hosz, valamint a HODOSZ ebben az évben is több alkalommal megvizsgálja a 2008. évi személyi juttatások előirányzatának felhasználását és a képződő bérmegtakarítások kifizetésének lehetőségeit. A személyi juttatásokon keletkező megtakarításokról és azok felhasználásáról az érdekképviseleti szervezetekkel történő egyeztetést követően – első sorban szem előtt tartva a ruházati költségtérítések kifizetésének a lehetőségét és annak mértékét, valamint a nagy népszerüségnek örvendő üdülési csekk biztosítását, vagy a bankszámla költségtérítés mértékének a felemelését – fog dönteni miniszter úr.

A teljesség igénye miatt úgy érzem, el kell mondanom azt is, hogy például csak az üdülési csekk biztosítása a tavalyi év során bizony tetemes összeget jelentett a költségvetésünknek, mivel az mintegy 2,1 milliárd forintot tett ki. Ugyancsak fontos információnak tartom továbbá azt is - bár ez nem képezte szorosan a bérmegállapodás részét -, hogy a katonák átmeneti vagy alkalmi anyagi gondjainak megoldására a parancsnokok saját hatáskörükben is intézkedhetnek a rendelkezésükre álló források felhasználásával. Így például parancsnoki (szociális) segélyt, illetményelőleget tudnak a rászorultaknak adni, vagy éppen házasságkötés esetén tudnak magasabb összegnek mondható családalapítási támogatást nyújtani bajtársainknak.

Visszatérve a megállapodásunkra, abban elsősorban arra törekedtünk – mint azt az OKÉT ajánlás is tartalmazza -, hogy a reálkeresetek ne csökkenjenek.

Az élet azonban a megállapodás aláírása óta sem állt meg, hiszen egy-egy speciális kérdés tekintetében már azóta is szakértői egyeztetéseket hajtottunk végre. Ezek között lehet elsőként talán megemlíteni a missziókban szolgálatot teljesítők deviza ellátmányának a kérdését. Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot: ebben a kérdésben az az egyik legfontosabb feladatunk, hogy az utóbbi időben egyre jobban érzékelhető árfolyam ingadozást milyen módon tudnánk „kivédeni”. A tárgyalásokon rendkívül aktívak voltak a Hosz által delegált szakértők, s ígérhetem, hogy a kialakítandó elgondolásról a továbbiakban is konzultálni fogunk velük. Azt azonban látni kell, hogy az árfolyam ingadozást nem lehet teljes mértékben kiküszöbölni, de a vezetés érti és érzi az állomány ilyen jellegü igényét.

Utoljára hagyva, de annál nagyobb örömmel számolhatok be arról, hogy a szolgálati időpótlék a májusi illetményekkel együtt – természetesen ez is visszamenőleg 2008. január 1-jei hatállyal – kerül folyósításra. Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy ezen a területen is messzemenőkig figyelembe vettük a Hosz által megfogalmazott felvetéseket és a végleges konstrukció a javaslatuk figyelembe vételével került kialakításra.

A legvégén szeretném érzékeltetni, hogy a 2007. évet tekintve a bérmegállapodás alapján kifizetett illetményen kívüli juttatások azt jelentették, hogy a nettó átlagilletményükhöz viszonyítva a tisztek több mint félhavi, a tiszthelyettesek közel egy teljes havi, míg a legénységi állományúak 1,3 havi illetményüknek megfelelő juttatásban részesültek a megállapodás teljesülése révén, ami megítélésem szerint ezen a területen kiemelkedőnek mondható .

 A Honvédszakszervezet tagjainak azonban azt is látniuk kell, hogy ez évben is a költségvetési lehetőségeink behatároltak - ám azt ígérhetem, hogy a februárban szentesített megállapodás minden egyes eleme végre lesz hajtva.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2023. 05. 16., 07:32
A Katonák a Törvényességért és Jogbiztonságért Közhasznú Alapítvány céljai: a hivatásos, szerződéses és nyugállományú katonák állampolgári és szolgálati jogainak védelme, szociális segítségnyújtás. Az SZJA 1%-ának felajánlásával kérjük, járuljon hozzá Ön is az Önsegélyző és Szolidaritási Alap feltöltéséhez...
2023. 05. 09., 13:11
2023. május 03-án lezajlottak a Honvédszakszervezet küldöttgyűlését megelőző képviseleti értekezletek, a nyugállományú tagozat választmányi ülése és a Hosz elnökségi ülés. A szárazföld, légierő, logisztika és közigazgatás képviselethez tartozó alapszervezeti vezetők a megnyitó után tájékoztatást kaptak a Hjt.-vel kapcsolatos egyeztetésekről, a Honvédszakszervezet javaslatairól, valamint a várható változásokról…
2023. 04. 27., 08:39
Tájékoztatjuk a tisztelt tagságot, hogy 2023. április 28-án (pénteken) egyéb rendezvények miatt a központi iroda zárva lesz. Mobiltelefonos elérhetőségeken tisztségviselőink ügyletet tartanak.
2023-04-05 13:43:22
A Honvédszakszervezet elnöksége, munkatársai és tisztségviselői minden szakszervezeti tagunknak és családtagjának kellemes Húsvéti Ünnepeket kíván!
2023-02-15 14:19:50
A Honvédszakszervezet Elnöksége 2023. február 07-én tartotta az alapszervezet vezetőkkel kibővített ülését, ahol döntöttek a 8/2023. számú Kormány rendelet kapcsán felmerülő további feladatokról, illetve a Küldöttgyűlés előkészületeiről…

  JETfly Magazin

Két év rekordveszteség után újra nyereséges évet zárt tavaly a Budapest Airport, így a vállalatnak sikerült a koronavírus-járvány ideje alatt felhalmozott súlyos veszteségből némileg lefaragnia.

  Háború Művészete magazin

1942 tavaszán, a megtépázott amerikai USS Houston és az ausztrál HMAS Perth cirkálók, a Jáva-tengeren előző nap vívott tengeri csata túlélőiként, a Jáva és Szumátra között húzódó Szunda-szoroson át próbáltak egérutat nyerni a megállíthatatlanul előrenyomuló japánok elől. Nem jártak sikerrel és sorsukat sokáig homály fedte.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.