160 éves a Honvédség (VII.)

Március harmincadikán Görgey Artúr lett a magyar honvédsereg fõvezére. A harmincegy esztendõs hadvezér támadásra határozta el magát, jóllehet a hadszíntér egészét tekintve a császári erõk voltak fölényben.

Április másodika és május 21-e között zajlottak le azok a hadi események, amelyeket tavaszi hadjárat néven tart számon a magyar történetírás. Április másodikán a Gáspár András ezredes vezette VII. hadtest Hatvannál megverte Franz Shlick altábornagy cs. kir. hadtestét. Április negyedikén Klapka és Damjanich vezérõrnagyok (az I., illetve a II. hadtest élén) Tápióbicskénél  vereséget mértek Jelacic két dandárjára. Április hatodikán a Görgey vezette I., II. és III. honvédhadtestek Isaszegnél megverték és a fõváros irányába nyomták Windischgratz fõvezér fõerõit. Április tizedikén Damjanich vezérõrnagy III. hadteste Vácott megverte Götz vezérõrnagy hadtestét. Április tizenkilencedikén Damjanich (III. hadtest) és Klapka György (I. hadtest) Nagysallónál szétverték Wohlgemuth altábornagy frissen szervezett hadtestét. (Április 14-én a magyar országgyûlés Debrecenben kimondta Magyarország függetlenségét és a Habsburg–Lotharingiai-ház trónfosztását, Kossuth Lajost pedig kormányzó-elnökké választotta.) Április huszonkettedikén a magyar fõerõk bevonultak Komáromba, ahol az elkövetkezõ napokban több gyõztes ütközetet vívtak, felszámolták a császári seregek ostromzárát. A császár Windischgratz herceget leváltotta a fõvezérségrõl, de az új fõvezér, Ludwig Welden táborszernagy sem tehetett mást: kiüríttette a fõvárost, csak a budai várban hagyott õrséget, õ maga pedig a fõerõkkel a nyugati határszélre vonult vissza.

Már a kortársak közül is sokan vitatták – akárcsak késõbb számos magyar történész –, hogy helyes döntés volt-e hozzákezdeni a császári seregek által megszállt Buda ostromához 1849 májusában. Nem kellett volna-e inkább a több csatában megvert és Bécs felé özönlõ osztrák császári ármádia üldözésébe kezdeni, döntõ fordulatot adva ezzel a szabadságharcnak. Nos, a kitûnõ történész, Kosáry Domokos akadémikus, e téma kapcsán a következõket írta: „A kormány Magyarország elismertetésének egyik feltételét látta abban, hogy a fõváros ismét magyar kézen legyen. Igaz, így elmaradt a visszavonuló ellenség határozott üldözése. Az utólagos feltételezést azonban, hogy az üldözést folytató magyar sereg Bécset is bevehette volna… az adott erõviszonyok ismeretében aligha lehet reálisnak tartanunk. Görgeynek mintegy 27 ezer fõ és 107 löveg állt rendelkezésére, míg az osztrák sereg 54 ezer fõt és 237 löveget képviselt, nem szólva arról, hogy saját bázisa, tartalékai felé hátrált, míg a magyar sereg utánpótlása, lövegellátása máris vészesen hiányosnak mutatkozott.”

Tegyük hozzá ehhez: Görgey Artúr abban is bízott, hogy egy újabb magyar gyõzelem – a sikeres ostrom – rákényszerítheti a bécsi udvart arra, hogy békejobbot nyújtson. Buda ostroma tehát reális – politikai indokokkal is támogatott – katonai cél volt, visszavívása pedig a szabadságharc egyik fontos gyõzelme. A tavaszi hadjárat fõ- és mellékhadszínterein elért magyar sikereknek köszönhetõen, 1849 májusára a történelmi Magyarország területének kilenctized része szabaddá vált.

Ugyanakkor 1849. május 21-én, Varsóban, Ferenc József osztrák császár fél térdre ereszkedett I. Miklós cár elõtt, és kézcsókkal illette õt, így köszönve meg, hogy a cár 200 000 katonát ad a magyar forradalom és szabadságharc leverésére.

Ahogy Hermann Róbert írta: „e térdhajtás a honvédsereg teljesítményének is szólt.”

(gyõri)